Kispesten, ahol élünk, van egy Forrásház nevű intézmény. Nagyon örülök, hogy rátaláltunk annak idején az elődjére.
Mint minden, ez is változott az idők folyamán, de már tavaly megünnepeltük a tizedik születésnapját. A lényeg, a segítségnyújtás. Valaha a Tárt kapu színház képviselte a művészetterápiát a kerületünkben, ami a Lipót szétverése után a szakembereket idehozva remek lehetőség volt a mentalis problémákkal küzdők számára. Boldogan költöztek be a Forrásházba, és versekkel, színdarabokkal, jeles napok megünneplésével állandó elfoglaltságot jelentettek a gondozottaknak, és hathatós segítséget a családoknak.
Átszervezések és a covid okozta kényszerszünetet követően újra indult az élet, a régi tagok közül többen újra idejárnak a programokra. Képzőművész foglalkozik velük, kiállításokra járnak, főznek, kertészkednek. Karácsonykor együtt ünnepeltünk a rehabilitációs foglalkozáson résztevőkkel, zenét tanulókkal, tehát többféle lehetőség van segítséget kapni. Ennek részeként kellemes meglepetésként meghívást kaptam egy szülőcsoport havonkénti rendezvényére. A fiam jár a Forrásházi programokra, én, mint érintett szülő résztvehettem a szombat reggeli programokon, ahol nekünk tájékoztató előadások, gerinctorna, hangfürdő, más érintett szülővel való találkozások mellett a gyerekeknek felügyeletet, játéklehetőséget, ebédidőben enni-innivalót biztosított az alapítvány. Jó volt látni, hogy mások is járnak hasonló cipőben, hallani, hogyan oldottak meg egy-egy helyzetet, jó volt kicsit a saját gondunkkal foglalkozni a gyerekek problémái mellett. Kicsit énidő volt tényleg, amellett, hogy persze a beteg/fogyatékos gyerekkel kapcsolatos megoldási lehetőségek mentén szerveződött.
Ez a programsorozat alapítványi segítséggel és támogatással zajlott és sajnos végetért. Az utolsó alkalommal persze sajnáltuk, hogy nincs folytatás, és megbeszéltük, hogy mi valahogy találkozunk még, addig is összehozunk egy Facebook csoportot. Azonnal javasolták, hogy mi nyugdíjasok oldjuk ezt meg, és mivel az én fiam már tényleg nem úgy kell őrizni, mint egy elszökős hétévest, el is vállaltam a csoport összehozását. Kértem, hogy a résztvevők nevét küldjék meg, de végül a küldött programok emailcíméből kiindulva, valahogy sikerült a csoportot enélkül is létrehozni. Megvan mindenki, aki az utolsó alkalmon is ott volt, kivéve ketten, akik a csoportot javasolták… Hiába, ha tudom is valaki hivatalos nevét, nem egyszerű a Fb-on megtalálni. Gondoljatok bele, hogy élőben találkozva igazi emberekkel milyen más, mint valakit megtalálni mint egy pl. gyakoribb vezetéknévvel és az érettségi képével a közösségi oldalon (vagy a kutyájával)…
Elindult az oldal, már új jelentkezőnk is van. Remélem, tudunk majd egymásnak segíteni a továbbiakban is, és egy olyan jó hangulatú kellemes csoportunk lesz, ahogy eddig élőben volt. Remélem, a találkozások sem maradnak el!