A kertek varázsa minden korosztályt elbűvölhet. Kisgyermek korban a létező legjobb játszóhely, kamaszként búvóhely, ahol lehet a barátokkal bandázni, világot megváltani, felnőtt korban a kikapcsolódás helyszíne, stresszoldás, családi, baráti találkozások helye.
Pici koromban és most újra nekem is megadatott ez a varázslat. Hatvan éve Budafokon éltünk, a család azon mulatott, hogy egyszer elveszek a kertben a magasra nőtt növények között, én pedig királylánynak éreztem magam a virágok közt. Pici voltam és persze nem tudtam, hogy az én tündérkertemnek mi volt az ára. Társbérletben élt a család, napi szintű csatákkal egy lehetetlen helyzetben. Cserékkel sikerült kiszabadulni onnan, de az önálló lakásunkhoz nem jutott kert. Földszinten laktunk, a három emelet miatt soha nem sütött az ablakunkba a nap, így nem maradtak meg anyu szobanövényes próbálkozásai sem.
Fiatalok nem értik már a társbérletet sem, azt is nehéz lehet elképzelni, hogy nem volt TV, nem volt internet, semmilyen telefon, esti programként beszélgettünk egymással, vagy elmentünk sétálni. A rádióból szólt a zene, hallgatás közben el tudtuk tervezni a programokat előre, hiszen élőszóban kellett mindent lebonyolítani. A rádióműsor befolyásolta, hogy sétálunk vagy otthon maradunk, és ha az időbe belefért a Vérmezőre, néha a Margit szigetre is elmentünk. Vasárnaponként Hűvösvölgybe villamosoztunk ki, vagy kirándultunk az Istenhegyi úton felsétálva az akkor még orgonabokros hegyoldalba.
Iskolás koromban vasárnaponként a Kéktúrát jártuk végig, legalábbis annak az Úttörő Kéktúrának nevezett, Budapestről elérhető szakaszát. Hétfőtől szombatig iskolában voltunk, amikor lehetett, a természetben, unatkozni soha nem volt idő.
Felnőttként igyekeztem a gyerekeimmel minél többet levegőn lenni, a kispesti lakótelepen ez annyiból egyszerűbb volt, hogy játszótér volt az ablakunk alatt. Jó időben itt zsibongott az aprónép reggeltől estig, és a házak közötti pici előkerteket társadalmi munkában együtt ültettük be, és gondoztuk. Itt már életben maradt a cserepes növény is, de az igazi csoda 50 éves korunkra következett be. Sikerült kitörni a panelból és megvettünk egy kicsi kertes házat. Azóta kapirgálunk a kertben, amikor csak lehetséges, vagy csak pihenünk. Munkába menet reggelenként az ébresztő kávét sokszor a teraszon ittam meg. Ez a reggeli ötperces kikapcsolódás olyan volt, mintha nyaralásból mentem volna vissza a nagyon stresszes hétköznapokba. A kert egészségesen tartja a lelket és a testet is. Nemcsak a pici veteményesben megtermő néhány fej saláta, feketeribiszke vagy paradicsom, hanem a néhány virág, és a kert lakói is. Van egy kutyus, tavaly rozsdafarkú család költözött az eresz alá, időnként boldogan fedezzük fel, hogy a kutya vacsoramaradékát sündisznó dézsmálja…
Minden évszakban szeretek legalább egy kicsit kimenni, és mostanra unokákkal együtt is jó játszóhely a kert. Manapság a forró nyár zavar be a házba napközben, de nyugdíjasként is, óracsörgés nélkül is boldogan kelek hajnalban. Sok munka van, igen, de ez nem teher.
Kora reggel még friss a levegő, nem zavar a kánikula, még kimehetek a kertbe játszani!