Gödör

Egy év kellett ennek a nem túl nagy gödörnek a rendbehozásához. 2018 júniusában szakadt be az út, aminek a javítását októberre ígérték. Az ígéret időpontjában ez egy távoli dátumnak tűnt, a decemberi hóeséskor pedig már azon vicceltünk, hogy nem tisztáztuk, melyik év októberre gondolt az önkormányzat. A gödröt és környékét természetesen igyekeztünk rendben tartani, a viharos időkben eldőlt jelzéseket is rendre visszaállítottuk.

Februárban hirtelen felindulásból 3 alkalommal is megjelentek előttünk a munkások. Szombat délután 5 perc alatt körbevágták a gödröt (nem nézve, hogy alatta mekkora az üreg), majd a hét során még kétszer 5 perc alatt betömték, majd befedték. A terelő elemeket elvitték, így befejezettnek tűnt a munka. A felületre lapátolt göröngyöket nem döngölték le rendesen, így reklamálás után újra kellett fedni, immár aszfalttal.

2019 júliusra végre sikerült elhárítani a hibát.

Most drukkolok, hogy szomszédom építkezéséhez ne kelljen újabb teherautónyi anyag, mert nem szeretném egy újabb gödör szülinapját ünnepelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatót.

*

Elfogadom.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .