Kihívásra találtam a közösségi oldalon, és felébredt bennem a kíváncsiság. Nem tudtam, hogy a gyerekkorom óta meglevő szerelem és a nyugdíjas életemben adódott picit több énidő mire lesz elég, de beregisztráltam a kihívásra.
Egy valami bátorított, nem volt szükség drága felszerelésre, az is kipróbálhatta magát, aki telefonnal fotózik.
Persze van, volt már a kezemben fényképezőgép, csak nagyon régen. Kislány koromban anyukám megvett egy fotós kollégájától egy boxgépet. Ma is megvan ez a ma már múzeális darab. Az első fotóim azzal készültek.
Diák koromban egy országos irodalomverseny jó helyezéséert 300 Ft pénzdíjat kaptam, ezért már vehettem magamnak egy nagyon egyszerű, de „igazi” fényképezőgépet. Még a gyerekeim is próbáltak fotózgatni vele tizenéves korukban. Addigra én egy japán géppel fotóztam, főleg elkapott pillanatokat a gyerekeimről, illetve a családi kirándulások látnivalóit, tájait. Olvastam a képbírálatokat a Fotó folyóiratban, a főiskolai fotókörben is próbáltam eltanulni, amit lehetett, de ezen kívül senki nem tanított közvetlenül. A fotókörből hamar kikoptam, rajtam kívül mindenki igazi géppel dolgozott, cserélhető objektívekkel, szűrőkkel, vakukkal.
Az ötvenes éveim brit kalandozásaihoz már nem filmes gépet, hanem egy pici szappantartó méretű elektronikus gépecskét vittem. Természetesen fix objektívvel. Sajnos ezek a gépek pár év után már elavulnak, mostanra a mobilom már fotós szempontból is ügyesebb volt.
A kihívás abból állt, hogy két hétig minden másnap kaptunk egy feladatot, a kész fotót a közösségi oldalon kellett megosztani. Este oktatónk, Lajos, élő adásban bemutatott sok érdekes, és valamilyen szempontból tanulságos fotót, ezekől sokat tanultam. A kihívás végén, aki akart, bejelentkezhetett a klubba, ahol már csak heti egy feladat volt. Egyszerűbbnek látszott, mint a kihívás idején, de a feladatok is nehezebbnek bizonyultak.
Mobillal fotóztam, ahogy a klubtagok fele, és hamar rájöttem, hogy a mobilban sem csak egy gombnyomás a feladat, de a beállítási lehetőségek ismerete nagyon sokféle lehetőséget rejt. Rengeteget tanultam közben. Lajos türelmesen magyarázott, és minden képhez volt néhány szava. Az enyémekhez is, életemben először!
Igyekezett nem elvenni a kezdők kedvét és a hibák mellett a kép jó részeit is kiemelni. A klubban már meglevő tananyagok és a kibeszélőnek becézett képbírálatok során elkezdtem olyan fotókat beküldeni, amiről lehetett jót is mondani. Lajos sokszor adott olyan feladatot, amiről előre mondta, hogy ez mobillal nehezebb lesz, az automatizmusok nem engednek elég teret a fantáziának. Ennek ellenére vallja és tanítja mobillal is az igényes, szép munkát.
Nem kifogás a gép hiánya, mégis nagyon vágytam rá, és családi összefogással Karácsonyra kaptam is egyet. Váz és objektív külön! Először csak a leírását mertem kivenni a dobozból, de másnap már elkattintottam az első képeket.
Óriási a különbség! Az idei képek már géppel, állványról készültek, bár nem kizárólag. Street fotóhoz életszerűbb az éppen kéznél levő mobil, az asztali „stúdióban” beállított fehér csendéletben, illetve a reklámfotóban természetesen géppel próbálkoztam. Tanulom a gépet, de ezt a második évet már tudatosabb fotósként kezdem. Meddig jutok? Ameddig kedvem, erőm, időm engedi. Van még mit tanulnom? Igen, sok-sok minden, így az énidő csak rajtam múlik, kizárólag rólam szól.
Egyelőre nagyon élvezem, hogy a gyerekkori álmom végre valóra válik lassan.