Margitsziget

Két hullám közt

Az első hullám után újra kimerészkedtünk és városi sétákat terveztünk. Nem tudtuk, hogy az újabb megbetegedéshullámok miatt dugába dőlnek a tervek, de 2020 szeptembere még megengedett egy ” békebeli” sétát.

A város közepén, a Margitszigeten gyülekeztünk, a sokunk által szinte unalomig ismert helyszínen. Kb. 65 éve budapesti lakos vagyok, gyerekként, szülőként sokat jártunk a Szigetre, szerettük a szökőkutat, a gyönyörű parkot, játszóteret. Rendszeresen jártunk az uszodába és boldogan úsztunk ki télen, drukkoltunk az öttusacsapatnak, jártunk az Úttörőstadionban- évtizedes történetek- aggódtunk az árvíz idején. Nem hittem, hogy idegenvezetőnk sok újat tud mutatni ennyi év után. Tudott! Nem csak nekem, de több barátunknak rendkívüli élményben volt része.

Idézem tai chis társam, Juhász Judit beszámolóját:

“…A középkorban szerzetesrendek által benépesített szigeten ispotály, klastrom, korai leánynevelő létesült, Szent Margit élete itt zajlott, és halála után ereklyéi is jó ideig ide vonzották a zarándokokat. Ma már romokban látható a II. József által feloszlatott rend épülete, vagyonuk -a sziget- kincstári tulajdonba került, a mindenkori nádor használatába. Szerencsénkre József nádor és fia is magyarbarát volt, fákat telepítettek, az 1838-as árvíz pusztítása után feltöltötték a szigetet, később az É-i és a D-i angolkert francia stílusú parkká alakíttatott.

A megmaradt fekete fenyők társai a második világháború végén a pontonhidak anyagává lettek. Arany János tölgyfáinak egy része átköltözött a Fiumei úti temetőben lévő sírja mellé. A Palatinus strand mellett álló platán az első világháború idején kapott villámcsapást élt túl, úgy, hogy az akkori kertészek visszametszése után most hét hatalmas törzset növesztett és a Hét vezér fájának neveztetik.

Végigjártuk a Gróf Széchenyi István által szevezett evezős verseny céljából a sziget szállodái mellett a székely ezermester által tervezett Zenélő kútig terjedő utat, érintve a Japánkert hűsítő tavacskáit.

1905-ben a főváros hatalmas pénzért vásarolta meg a Habsburgoktól a szigetet  igaz a nádorok fejlesztettek is, nem sokkal később a nagyközönség részére is lehetővé vált a korzózás, kikapcsolódás. Legutóbb az Úszó világbajnoksagra hozta rendbe a főváros a Margitsziget létesítményeit.”

A vihar szemében, Szegeden-ahogy én láttam

2019. szeptember 9-ét nem felejtik el a szegediek egyhamar. Ritkán látott vihar tombolt a városban, és mi ott voltunk a közepében! Egy kellemes késő nyári hétfőnek indult kék éggel, távoli felhőkkel. Egyszer csak egy szupercella csapott le a városra, majd gyorsan elvonult.

Hétfőn-kedden Szegeden jártam. Baráti csapattal beszélgetős, városnézős bulit szerveztek a volt kollégáim. Megtiszteltetés volt, hogy engem is hívtak, holott már három éve csak lélekben vagyok velük.
Turisták voltunk, nézelődtünk, felültünk a városnéző kisvonatra… Élveztük a kellemes, nyárias időt, fényképeztük a gyönyörű épületeket és a belváros szökőkutas, hatalmas öreg fákkal teli parkját. Úgy terveztük, hogy a vonatozás után a majd parkban sétálunk, fagyizunk a világhírű cukrászdában a legendás Kárász utcában. Békés volt a város.
A Színháznál megállt a kisvonatunk egy piros lámpánál. Itt is fényképezni készültem, de miközben lentről végigtekintettem az épületen, hirtelen jött egy széllökés, amire felrebbent egy csapat madár. A következő pillanatban már azt láttuk, hogy az épület teteje megemelkedik, s ekkor már a tető darabjait repítette az örjöngő szél! Egy pillanat alatt támadt fel a vihar, vitt mindent, amit elért. A tetődarabok, faágak, a hirtelen leszakadó esőcseppek pengékként vágtak be a vidám kis vonatkocsiba, az ég fekete volt a Tisza felett és örvénylő. Félelmetes volt.

A nyitott vonatkocsi oldalához szorosan becsomózva voltak kis műanyag függönyök- látszott, hogy ritkán volt szükség a kibontásukra, -ezeket sikerült valahogy behúzni, így egy pici védelmet nyújtottak, s szerencsénkre nagyobb darab nem repült felénk. A hídon a díszítő virágok közül voltak, amik cserepestől kirepültek a tartóból. Ijesztő és életveszélyes volt ez a vonatozás, de mivel egyre vadabb volt a szél és eső, tartottunk is attól, hogy vége szakad. Ijesztő volt, hogy mindjárt ki kell szállni és még védtelenebbül állni az úton. Végigmentünk! A program szerint körbeértünk a város nevezetes helyszínein. A teraszokról székek repültek, az építkezések palánkjai, kerítései kidőltek, mindenhol letört ágak, lámpaoszlopok hevertek az úton. A csodálatos téren, ahogy végül kiszálltunk ostromállapot fogadott. Mire odaértünk mentők, tűzoltók szirénáztak, a parkot elkerítették. Mint utóbb kiderült, több letörő faág, egy kidőlő fa több súlyos balesetet okozott, a villamospálya használhatatlanná vált, áramszünet is lett a város egyes részein.
Pillanatok alatt kezdődött, s a belvárosban talán egy óra alatt lezajlott az esővel együtt.

A kedd esti híradó szerint 112 km/órás széllel jött a szegedi vihar. Sok megbontott tetőt, törmelékkel borított utakat, komoly károkat hagyott maga után. A Színház és az egyik egyetemi épület teteje mellett sok kevésbé neves ház sérült meg, törött fákat és minden útszakaszon szétrepült utcabútorokat láttunk a természet tombolása után.
Társaságunk baj nélkül hazajutott, és kellemes időben, kerti sütéssel töltöttük az estét, gyönyörködtünk a szivárványban. Még mindig nem hittük el, amit láttunk, és hogy ebből az őrült viharból baj nélkül hazaértünk. Hálás vagyok, valaki odafentről nagyon vigyázott ránk, amikor röpködtek a tetődarabok, hatalmas ágak és virágcserepek!

A vihar kezdetén nem fényképeztem, mert a függönyt kellett kiszabadítani az igencsak szorosra csomózott helyzetéből, hogy megvédjük magunkat. Nem volt egyszerű mutatvány! Szerencsémre Bea, az egyik utitársam, készített néhány fotót a repülő tetődarabkákról és a szomorú végeredményről. Neki volt ehhez lélekjelenléte, így tudom illusztrálni ezt a visszaemlékezést, nekem nem jutott eszembe katasztrófa turistáskodni, csak lestem… Ilyent eddig csak TV-ben láttam, és látok egyre gyakrabban. Mi jön még?

Budapesten nyaralunk!

 

 

 

 

Hurrá, nyaralunk! Budapest gyönyörű város, sok turista kíváncsi rá. Vannak kedvenc helyeik, minden turista számára szinte kötelező látnivalók, és igy nyáron elég sokan nyüzsögnek a Vár vagy a Belváros képeslapra kívánkozó helyszínein. Mi magyarok is pihenni, kicsit lazulni szeretnénk nyaranta és keressük ehhez a legmegfelelőbb helyszíneket. Európai vagy egzotikusabb helyek, városi vagy vidéki túra vagy pihenési lehetőségek közül válogathatunk. Sok mindentől függ a kiválasztott hely, de sokszor és sokaknak nincs más lehetőségük -idejük, pénzük- az elutazáshoz, hát maradnak. Budapestiek Budapesten… Aki otthon nyaral megfosztja magát az újdonságoktól? Tény, hogy nem kell felfedezni az egész várost, de van lehetőség bejárni a környékét vagy azokat a városrészeket, ahol ritkábban van dolgunk a hétköznapi rohanásaink közepette. Ily módon turistáskodhatunk és nyaralhatunk itthon is.

Mi idén itthon vagyunk, és a tai chi szenior csoport szervezésében felkerestük a Városligeti fasor szecessziós épületeit. Szerda délidőben idegenvezető segítségével járta a várost a gyakorlatilag nyugdíjas korú baráti társaság.  Rácsodálkoztunk magára a fasorra is, idegenvezetőnk a fák és az épületek történetét, jellegzetes vonásait mutatta meg. Van példásan felújított és rosszabb állapotú a meglátogatott házak között, de ami igazán csodálatos volt, az az igényesség és mestermunka, ami ezeket a villákat jellemezte annak idején. Róth Miksa ablakok, Zsolnai csempék, kovácsoltvas kapuk, épületszobrok díszítik az épületeket kívül-belül. Eddig is találkoztam már a szecesszióval nem egyszer, de itt hihetetlen érdekes volt egymás mellett látni a stíluson belül is nagyon különböző épületeket akár ugyanannak az építésznek a munkájaként is. Volt olyan lépcsőház, ahol a belső ablakokat, eredeti íves liftaknát, lépcsőházi freskókat is megnéztük. A későbbi Nobel-díjasokat oktató Fasori Gimnázium felújított napóráját és más olyan látnivalókat találtunk, amiket a hétköznapokban észre sem veszünk, amik létét nem is sejtjük. Tizenegy gyönyörű épületet néztünk meg a hat sor fával telepített Városligeti fasorban majd a Bajza utcában. A Liget folytatása nemcsak a világhírű Andrássy út, de a csodaszép Fasor is, itt is jártak külföldi turisták, de valamivel kevesebben, és mi magunk is turisták voltunk a saját városunkban, amit nagyon élveztünk.

Idegenvezetővel mentünk, így a programban olyan uticélok is szerepeltek, amiket csak úgy az utcán sétálva nem nézhettünk volna meg. Egy-két épületbe bemehettünk, számomra a legnagyobb csoda az un. Székács villa, ahol találkozhattunk a ház egyik lakójával egy 82 esztendős festőművész hölggyel is.  Fürgén és nagyon kedvesen megmutatta a régi lépcsőházat. Mesélt néhány  gyerekkori emléket a villáról, ami régen a családjuké volt, s amit a háború után lakásokká daraboltak. Szerencsére itt az egyik lakásban lakik ma is. Élmény volt ez a találkozás!

Gyerekkoromban nem tudtunk nyaralni járni, később, amikor már dolgoztam és elég nagyok lettek hozzá a gyerekek néha kaptunk szakszervezeti beutalót, Balatonnál is nyaralhattunk néhányszor. Az utóbbi tíz évben viszont – jobb későn, mint soha- sokat utaztam, kalandoztam, főleg brit tájakon. Sok mindent megcsodáltam, de néha nem értem, átlagos vagy inkább ipari kinézetű helyek is hogyan tudnak szépen megélni az idegenforgalomból. Tesznek érte? Igen. Odafigyelnek a turistákra? Maximálisan. Budapest a világ egyik legszebb fekvésű gyönyörű városa. Vigyázhatnánk jobban a látogatóinkra, akár külföldi, akár hazai vendégről van szó. Ide érdemes legyen visszajönni, büszkélkedhetnénk és kifizetődő is lenne. Csodákat találnak az itt nyaralók, és vannak a városunknak ismeretlen pontjai hatvan éves kor felett is. Érdemes néha idegenvezetővel járni a szülővárosunkban is, rengeteg élménnyel újdonsággal lehetünk gazdagabbak. Idén is itthon nyaralunk!