A vihar szemében, Szegeden-ahogy én láttam

2019. szeptember 9-ét nem felejtik el a szegediek egyhamar. Ritkán látott vihar tombolt a városban, és mi ott voltunk a közepében! Egy kellemes késő nyári hétfőnek indult kék éggel, távoli felhőkkel. Egyszer csak egy szupercella csapott le a városra, majd gyorsan elvonult.

Hétfőn-kedden Szegeden jártam. Baráti csapattal beszélgetős, városnézős bulit szerveztek a volt kollégáim. Megtiszteltetés volt, hogy engem is hívtak, holott már három éve csak lélekben vagyok velük.
Turisták voltunk, nézelődtünk, felültünk a városnéző kisvonatra… Élveztük a kellemes, nyárias időt, fényképeztük a gyönyörű épületeket és a belváros szökőkutas, hatalmas öreg fákkal teli parkját. Úgy terveztük, hogy a vonatozás után a majd parkban sétálunk, fagyizunk a világhírű cukrászdában a legendás Kárász utcában. Békés volt a város.
A Színháznál megállt a kisvonatunk egy piros lámpánál. Itt is fényképezni készültem, de miközben lentről végigtekintettem az épületen, hirtelen jött egy széllökés, amire felrebbent egy csapat madár. A következő pillanatban már azt láttuk, hogy az épület teteje megemelkedik, s ekkor már a tető darabjait repítette az örjöngő szél! Egy pillanat alatt támadt fel a vihar, vitt mindent, amit elért. A tetődarabok, faágak, a hirtelen leszakadó esőcseppek pengékként vágtak be a vidám kis vonatkocsiba, az ég fekete volt a Tisza felett és örvénylő. Félelmetes volt.

A nyitott vonatkocsi oldalához szorosan becsomózva voltak kis műanyag függönyök- látszott, hogy ritkán volt szükség a kibontásukra, -ezeket sikerült valahogy behúzni, így egy pici védelmet nyújtottak, s szerencsénkre nagyobb darab nem repült felénk. A hídon a díszítő virágok közül voltak, amik cserepestől kirepültek a tartóból. Ijesztő és életveszélyes volt ez a vonatozás, de mivel egyre vadabb volt a szél és eső, tartottunk is attól, hogy vége szakad. Ijesztő volt, hogy mindjárt ki kell szállni és még védtelenebbül állni az úton. Végigmentünk! A program szerint körbeértünk a város nevezetes helyszínein. A teraszokról székek repültek, az építkezések palánkjai, kerítései kidőltek, mindenhol letört ágak, lámpaoszlopok hevertek az úton. A csodálatos téren, ahogy végül kiszálltunk ostromállapot fogadott. Mire odaértünk mentők, tűzoltók szirénáztak, a parkot elkerítették. Mint utóbb kiderült, több letörő faág, egy kidőlő fa több súlyos balesetet okozott, a villamospálya használhatatlanná vált, áramszünet is lett a város egyes részein.
Pillanatok alatt kezdődött, s a belvárosban talán egy óra alatt lezajlott az esővel együtt.

A kedd esti híradó szerint 112 km/órás széllel jött a szegedi vihar. Sok megbontott tetőt, törmelékkel borított utakat, komoly károkat hagyott maga után. A Színház és az egyik egyetemi épület teteje mellett sok kevésbé neves ház sérült meg, törött fákat és minden útszakaszon szétrepült utcabútorokat láttunk a természet tombolása után.
Társaságunk baj nélkül hazajutott, és kellemes időben, kerti sütéssel töltöttük az estét, gyönyörködtünk a szivárványban. Még mindig nem hittük el, amit láttunk, és hogy ebből az őrült viharból baj nélkül hazaértünk. Hálás vagyok, valaki odafentről nagyon vigyázott ránk, amikor röpködtek a tetődarabok, hatalmas ágak és virágcserepek!

A vihar kezdetén nem fényképeztem, mert a függönyt kellett kiszabadítani az igencsak szorosra csomózott helyzetéből, hogy megvédjük magunkat. Nem volt egyszerű mutatvány! Szerencsémre Bea, az egyik utitársam, készített néhány fotót a repülő tetődarabkákról és a szomorú végeredményről. Neki volt ehhez lélekjelenléte, így tudom illusztrálni ezt a visszaemlékezést, nekem nem jutott eszembe katasztrófa turistáskodni, csak lestem… Ilyent eddig csak TV-ben láttam, és látok egyre gyakrabban. Mi jön még?